A pézsmaszarvas története – ősi indiai bölcselet az Upanisadokból
Élt egyszer egy pézsmaszarvas, aki gondtalan fiatalságának éveiben, lankás hegyoldalakon és keskeny völgyek között barangolva, felfedezett egy rendkívüli, már-már mennyei illatot a levegőben. Az illat olyannyira felzaklatta lelke mélyét, hogy elhatározta, felkutatja az isteni aroma forrását.
Bejárta az erdő legsötétebb zugait, minden fát körülszaglászott, minden fűszálat megkóstolt, az illat származása azonban fellelhetetlennek tűnt. Kudarcai ellenére a szarvas eltökélt maradt, ugyanis valahol mélyen tudta, hogy ha megtalálja a ragyogó illat kiindulópontját, végtelenül és visszafordíthatatlanul boldog lesz.
Vágyakozása napról napra egyre hevesebb lett, mely arra késztette, hogy még a legzordabb télben, hóban és fagyban is kétségbeesve kutasson. Nem ismert sem félelmet, sem pihenést. Évek teltek el úgy, hogy az illat mindvégig ott lengedezett körülötte a levegőben, ám forrását nem lelte.
A szarvas egész életét a keresésnek szentelte, míg egy végzetes napon kimerültségében összeesett az erdő mélyén. Szerencsétlen esésének következtében egyik szarvával megszúrta a hasát. A levegő pillanatok alatt megtelt azzal a pompás illattal, melynek eredetét egész életében kutatta. Meglepetésére fájdalmak és szomorúság helyett hirtelen felemelő boldogságot érzett.
Utolsó lélegzetvételével egyszerre ráeszmélt, hogy az illat, amely elrabolta szívét és arra ösztökélte, hogy céltalanul bolyongja végig becses életét, egész idő alatt belőle származott. Abban a pillanatban nyughatatlan lelke békére lelt, mert végre felismerte, hogy a csoda, amelyet egész életében üldözött, mindvégig benne rejlett.
Ősi indiai bölcselet az Upanisadokból
A pézsmaszarvasról
A pézsmaszarvas egy ázsiában élő kistermetű szarvas. Nevét a csodálatos illatú pézsmáról kapta, amely teste hasi oldalán termelődik.
A boldogság keresése
Bennünk él a belső tudás arról, hogy életünk célja a boldogság. Keressük fáradhatatlanul a boldogságot annak reményében, hogy egy nap rálelünk és attól a naptól kezdve majd végtelenül boldogok leszünk. S mi is – akárcsak a pézsmaszarvas – ennek szenteljük életünket, minden barátságban, minden helyzetben, minden párkapcsolatban, minden egyes pillanatban ezt reméljük megtalálni. Akármennyit csalódunk, akárhányszor válik délibábbá a biztosnak vélt boldogság, mégsem adjuk fel.
Van azonban egy hely, egyetlen egy hely, ahol sosem keresünk. Egyetlen hely, ahol senki sem mondta, tanította, hogy érdemes keresnünk. Nem kutatunk sosem belül, önmagunkban a boldogság után. Pedig a valódi és egyben elveszíthetetlen boldogságunk a lényünk legmélyebb részében rejlik. Ha ott keresnénk nyughatatlanul kereső, sóvárgó lelkünk azonnal békére lelne, mert az ott rejlő boldogság messze meghaladja minden korábbi elképzelésünket a lehetséges emberi boldogságról, az ott rejlő boldogság végtelen és megváltoztathatatlan.